Anya megmutatta

A pápai KÖZGÁZ-ban mindig történik valami. Ez már nem is meglepő-sőt, inkább várható. Az ide járó pedagógusok, diákok minden tekintetben különleges emberek, s profik a maguk „portáján”. A tanulók versenyeken vesznek részt sikerekkel, a tanárok egyedi-kiváló feladatokkal és különleges kihívásokkal csillapítják tanulóik tudás iránti vágyát. Mindeközben nem szabad elfelejtkeznünk a „háttérben meghúzódó” szerény, csendes, ugyanakkor tettre kész, ötletes, munkás szülői gárdáról. A „közgázos” anyukák és apukák odaadó háttérmunkájának köszönhető sok rendezvény, kirándulás, próbatétel, megmérettetés-és természetesen a szürkének cseppet sem mondható hétköznapok. Legutóbb is egy ügyes kezű édesanya tartott kézműves foglalkozást, ahol is szép számban megjelenő vállalkozó szelleműek karácsonyi díszeket, dekorációkat készítettek. A Tischler Róbertné „vezényelte” munka minden résztvevő nagy örömére szolgált, igazi csodák születtek a szerda délutáni, kalácsos-zenés karácsonyváró szeánszon. A DIÁKÖNKORMÁNYZAT rendezvénye (Somogyi Katalin tanárnő szakavatott iránymutatásaival) megmozgatta a kezeket, szíveket, a ragasztópisztolyok és fenyőágak szeretettáncának ritmusára végtelen mesék-történetek születtek, lágyan simogató dallamok keringőztek a majd három órás közös ünnepi készülődésen. A diákok dalára, „csicsergésére” jó pár tanár is odamerészkedett a nyitott ajtók mögötti fénybe. A sok, szorgos-ügyes kezeknek hála mindenki boldogan vihette haza az asztali díszt, a kis angyalkát, a saját készítésű ajándékokat. Apának, anyának a legjobb, legtökéletesebb „forrásból: egy édesanya szerető és profi irányításával.

Czobor Andrea

 

Régi honlap