Ki látott már kalandparkot iskolában?

A pápai KÖZGÁZ, ahol mindig történik valami, ismét nagysikerű és egyedi ötletet valósított meg: egy délutánra kalandparkká változtatta az iskolát. Nem szó szerint, persze, nem indák és csapdák, nem fára mászás ás hágcsó-ölelgetés volt napirenden, mint inkább a szellem és matematikai tudás szövevényes útvesztőiben kellett eligazodniuk a vállalkozó szellemű versenyzőknek-akik, egyébiránt a város és környéke általános iskoláiból gyűltek össze abból az apropóból, hogy a Takarékossági Világnap alkalmából összeállított, több fordulós-helyszínes megmérettetésen vegyenek részt. A dísztermi üdvözlés után a 10 bátor csapat nagy érdeklődéssel és nem kisebb lelkesedéssel vette az „akadályokat”: ügyesen, taktikusan gazdálkodtak tudásukkal, pénzükkel, idejükkel. Az izgalmas kalandtúra minden helyszínén az alma máter tanárai várták a csapatokat, adott idő alatt kellett feladatokat megoldaniuk, s a gyorsaság, a rafinéria és nem utolsó sorban a „szakmai tudás” is hozzájárult a végső, szoros sorrend kialakulásához. E délutánon senki sem tért haza üres kézzel, a szíves vendéglátás mellett teli „KÖZGÁZ”-os hátizsákkal búcsúztak a résztvevők. Külön értékes jutalomban részesült az első három helyezett ( harmadik lett a Tarczy Lajos Általános Iskola „LOCAL GIRL GANG” csapata, a képzeletbeli ezüstérmet a Pápai Weöres Sándor Általános Iskola  „GAZDÁLKODJ OKOSAN” csapata érdemelte ki, míg a délután abszolút nyertese a Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola „PROFIT” nevű csapata lett), akik a „teli hátizsák” mellett pizzautalványt, mozijegyeket, sőt az első helyezett egy Várkertfürdő családi belépőt is kapott! Gáláns ajándékukat boldogan szorongatva pózoltak a helyezettek a kamerák és vakuk előtt. A mosolygós-büszke arcokat látván méltán lehetett büszke minden szervező, tanár, diák, akik odaadó, pontos munkája nélkül aligha jöhetett volna létre e rangos esemény. Tartalmas-mozgalmas délután volt, sok élménnyel, tudással, izgalommal, melyek minden bizonnyal öregbítették a KÖZGÁZ amúgy is régóta elismert hírnevét.

Czobor Andrea

A rendezvényről készült képeket itt lehet megnézni!

 

 

 

Régi honlap