Nyelveltünk, nem is akárhogy

A közelmúltban vettünk részt egy regionális idegen nyelvi versenyen, amely kétfordulós volt. Az első, írásbeli megmérettetést sikeresen vettük, így lehetőséget kaptunk, hogy egy szóbeli versengésen is bebizonyíthassuk nyelvi rátermettségünket. Ez utóbbinak a győri Deák Ferenc Szakközépiskola adott otthont, ahol is iskolánkat ötödmagammal képviseltem. Három angolos és két németes feleletet vittünk, jól felkészültünk, komolyan vettünk minden pillanatot, feladatot, pontokat, vesszőket.  A szóbeli fordulóban egy kötetlen beszélgetést kellett folytatnunk számunkra vadidegen tanárokkal, majd egy itthon elkészített prezentációban kellett bemutatnunk egy általunk választott várost. Mindkét feladatnál izgultunk, de koncentrációval, hittel és odafigyeléssel sikerült levennünk a zsűriket a lábukról. Tanáraink utasításait betartva sikerült szép eredményeket elérnünk, sőt, egyik angolos társam első helyezést is ért el! Izgalmas verseny volt, sokat tanultunk rá, még többet profitáltunk belőle. Hiszem, a jövőben is hasznát fogjuk venni a tanultaknak.

                                                                        Török Eszter

                                                                       Pápa, KÖZGÁZ

 

Régi honlap