Újra Táborban

Az Erasmus+ ESCAPE projektjének köszönhetően május végén alkalmunk volt egy utolsó, záró találkozóra cseh partnereinkkel.

Az ott töltött napjaink során számos diák élvezhette a projekt előnyeit, többek között azok a tanulók, akik már valamely találkozón ott voltak, de lehetőséget kaptak olyanok is, akik először jártak külföldön az ESCAPE keretein belül.

Az utazásunk előtti két hétben több angolórán és egy-egy délutáni foglalkozás során áttekintettük az elmúlt három évben végzett tevékenységeinket. Újra megnéztük projekt közös oldalára https://twinspace.etwinning.net/1769 feltöltött anyagainkat, amelyeket megadott szempontok szerint értékeltünk. Ezek alapján hat csoportban kiselőadásokat szerkesztettünk, amelyekben összefoglaltunk a program során szerzett tapasztalatainkat.

 A prezentációkat Táborban mutattuk be. Miután meghallgattuk egymás élményeit játékos feladatok következtek: csoportokba rendeződve kellett megismernünk egymást a cseh diákokkal és elmondani a legfontosabb tudnivalókat a csapat tagjairól, tanultunk cseh nyelven, illetve spagetti tésztából és pillecukorból készítettünk érdekes alakzatokat. Az izgalmas marshmallow challenge nevű játék során a legérdekesebbeket és legmagasabbakat nyereménnyel jutalmazták. 

Tábori tartózkodásunkkor több angolórán is részt vettünk, ahol felelevenítettük a projekt során végzett feladatokat. A foglalkozások közben megosztottuk tapasztalatainkat a cseh diákokkal.

Tábort egy kedves helyi idegenvezető hölgy mutatta be angol nyelven. Sok érdekes dolgot tudtunk meg a husziták városáról, és a Fő tér alatti alagútrendszerben, a kazamatákban is barangoltunk. Tábor csodálatos város, része például egy mesterséges víztározó, a Jordán-tó. Itt többször is tartózkodtunk szabadidőnkben a cseh diákokkal.

Ha már Csehországban jártunk nem hagyhattuk ki a fővárost, Prágát sem. Lenyűgöző látvány a Károly-hídon végigsétálni, az Óváros téren nézelődni, vagy a Szent Vitus székesegyház gyönyörű rózsaablakát csodálni. Rengeteg volt a látnivaló, de szerencsére utunkat egy magyar hölgy segítette, akitől rengeteg hasznos információt megtudtunk nemcsak Prágával, de a csehek történelmével kapcsolatban is. Tanáraink meglepetéssel is készültek számunkra: egy felejthetetlen hajókirándulásra mentünk a Moldva folyón.

Táborból hazafelé megálltunk Cesky Krumlovban. Szavakba sem lehet önteni e város szépségét, inkább beszéljenek a képek.

Végezetül csak annyit írnék még, hogy ismét nagyon jól éreztük magunkat, mert találkozóról találkozóra javult az angol nyelvismeretünk, s egyre bátrabban kommunikáltunk egymással. Rengeteg új ismeretet szereztünk és életre szóló barátságokat kötöttünk. Igazán hasznos volt számunkra ez a projekt minden szempontból, s a tapasztalatainkat egészen biztosan életünk során sokszor felhasználjuk majd.

A képeket ide kattintva lehet megnézni!

Balogh Bianka

10. B osztályos tanuló